Úri Szent Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2244 Úri, Rákóczi út 35.
📞: +36 30 517 5021
📧: szentimre.uri@cegleditk.hu
OM kód: 202976

Iskolánk felvételi körzete: Úri község közigazgatási területe

logonagy

A Pénz7 harmadik délutánjára a művelődési ház igazi vásárcsarnokká alakult át. Az erre a napra tervezett program nagy tetszést aratott a gyerekek körében. A DÖK által a korábbi években megrendezett bolhapiacok már szinte hagyományt teremtettek az iskolában, így most a témahét programjaként a diákok már tudták, milyen izgalmakat tartogat a rendezvény, hiszen „Szabad a vásár!”.

Megtelt a nagyterem, az asztalok roskadoztak a legkülönfélébb portékáktól. „Én elmentem a vásárba fél pénzzel…” hangzott fel az ismert dal a másodikosok előadásában a színpadról, majd kezdetét vette a börze. A kisebbek főleg megunt játékaikat hozták el, kisautókat, plüssfigurákat, társasjátékokat. A nagyobbak füzeteket, könyveket, DVD-ket is árultak. A leleményesebbek zsákbamacskával készültek, hogy ezzel szerezzenek igazi meglepetést a vállalkozó kedvűeknek és nem utolsó sorban hasznot maguknak. Még a vásári csemege sem hiányzott, mert az előtérben a szülők segítségével folyt a sütivásár, és ha nem is mézeskalácsot, de nagyon finom házi süteményeket lehetett kapni. A programot nagy érdeklődés övezte, egész délután folyt az adok-veszek, mindenki találhatott kedvére való portékát, „mozgott” a pénz. A vásárlás öröme magával ragadott kicsit és nagyot egyaránt. Azonban ennek az örömnek a forrása nem csupán valami tárgyi dolognak a megszerzése, vagy az eladásból származó jövedelem, esetleg az alkudozás élménye volt, hanem az a szinte családias hangulat, ami ilyenkor kialakul a vásári forgatagban. Már az ókori Görögországban is a piacterek voltak a városok társadalmi, kulturális és kereskedelmi központjai. Ezeken a helyeken az időtöltés kellemesnek bizonyult, a vásárlás örömet, kikapcsolódást okozott. Aki bekapcsolódott ezen a délutánon ebbe az iskolai „beszélgetőkörbe”, ezt tapasztalhatta meg.

Hírek

A hónap szülöttei

A hét verse

0510