A fuvola a fafúvósok hangszerek közé tartozik. Egyike a legrégebbi hangszereknek, alakja ősidőktől fogva a mai napig csak kevés változáson ment keresztül.
Írta: Lukács Ildikó
tagintézmény-vezető
A fuvola a fafúvósok hangszerek közé tartozik. Egyike a legrégebbi hangszereknek, alakja ősidőktől fogva a mai napig csak kevés változáson ment keresztül.
Feltalálására nézve megoszlik a zenetörténészek véleménye. A legtöbb ókori nép egyenesen az istenektől származtatta ezt a hangszert csodás hangja miatt. Valószínűleg az összes korabeli fuvolát az a pánsíp előzte meg, amelyet a görög mitológia Pánnak, az erdők és pásztorok istenének tulajdonít. A legenda szerint Pán ezzel a síppal szédítette az erdő állatait és a gyönyörű nimfákat. Az ókori görögöknél, rómaiaknál nem lehetett különösebben népszerű, hiszen alig maradt fenn ilyen hangszerre utaló forrás, ábrázolás, miközben számtalan adat dokumentálja a nádnyelves hangszerek, az aulosz, a tibia (oboa elődei) elterjedtségét, közkedveltségét az antikvitásban.
|
|
Legelőször a középkorban - a görög és római fuvolák mintájára - készítették el harántos alakban ezt a hangszert: mégpedig Németországban. Ez azt jelenti, hogy a fuvolát - szemben a furulyával vagy a korabeli egyenes fuvolákkal - a száj előtt keresztben tartja a játékos. Ezért eleinte, hogy megkülönböztessék az egyenes fuvolától, traverz-, azaz harántfuvolának is nevezték.
A 17. században a harántsípok két típusa különült el, a katonai célra használt változat (Querpfeife, fifre) és a tulajdonképpeni harántfuvola (Querflöte, fluste d'Allemand). Ez utóbbi 3 – 4 féle hangfekvésben készült, anyaga leggyakrabban szilvafa vagy buxus, de hegyikristályból, üvegből, később elefántcsontból, ébenfából, ezüstből is készítették.
Kb. 1650-ig a fuvolát egy darabból, hengeres furattal építették hat hanglyukkal. Ekkor jelent meg a több darabból összerakható hangszertípus, melynek csak fejrésze volt hengeres, a testének többi része kúpszerűen szűkülő furattal rendelkezett. A részekből álló hangszer méretezése pontosabb lehetett, darabjainak teleszkópszerű tologatása a tisztább behangolást segítette elő. Ezzel egyidőben kezdtek egyes hangokat billentyűk hozzáadásával elérhetővé tenni. Az új konstrukciójú hangszer kifejlesztésében, népszerűsítésében nagy szerepe volt Johann Joachim Quantz (1697–1773) fuvolavirtuóznak, II. Frigyes porosz király zenemesterének. E módosítások révén a 18. században a harántfuvola fokozatosan átvette riválisa, a furulya helyét, nagyon népszerű hangszerré vált, de továbbra is sok kritika érte hamissága miatt.
A fuvola ma ismert formájának kialakítása – több más fúvós hangszeré mellett – Theobald Böhm (1794–1881) fuvolaművész és aranyműves nevéhez fűződik. 1832-ben készült hangszerén a hanglyukak helyét és átmérőjét nem az emberi kéz anatómiájához igazította, hanem akusztikai megfontolások alapján határozta meg. Minden félhanghoz egymástól azonos távolságra lévő külön hanglyukat rendelt, melyeket gyűrűs billentyűk segítségével fedett. 1847-ben a kúpszerű furat helyett hengeres fémtestet alkalmazott 15 lyukkal és 23 billentyűvel. Ezekkel az újításokkal sikerült kijavítania a hangszer régi hiányosságait, hamisságát, kiegyenlítetlen hangzását, a játéktechnikai nehézségeket. Azóta a fuvola konstrukciója, méretezése alig változott.
Ma a fuvola a szimfónikus zenekarokban meghatározó szerepet játszik. Operák, szimfónikus költemények és sok-sok más komolyzenei műben játszik fontos szerepet. A fafúvós hangszerek legmagasabb hangfekvésű tagja.
