Természetes, hogy az emberek többsége valamilyen aktív, de legalább passzív kapcsolatban áll a zenével.
Írta: Lukács Ildikó
tagintézmény-vezető
Természetes, hogy az emberek többsége valamilyen aktív, de legalább passzív kapcsolatban áll a zenével. A beszéd, a beszédkészség (írott, vagy beszélt formában) mindenki számára elfogadható, mint az egyik legfontosabb emberi jelleg. A muzikalitást ezzel ellentétben sokszor csak kétségtelenül „érdekes”, a mindennapokban azonban bármikor nélkülözhető tulajdonságként könyvelik el. Ami, ha van: jó, ha nincs: az se baj.
A művészeti nevelés parányi elemét képezi a társadalom szellemi tevékenységének. Az iskolákban a művészetoktatás a többi tantárgyhoz képest alig valahány tárgyat jelent. A csoportos zenélés, táncolás számos törvényszerű összefüggést, együttműködést és egymásra utáltságot épít ki a résztvevők között. Egyes emberek lelkileg és mentálisan alkalmasabbá válnak a másokkal való együttműködésre. Ez a közösségi élmény a diák cselekvő és alkotó részvételén alapuló készség- és képességfejlesztés. Ezt az alkalmasságot lelki egészségnek is nevezhetjük, s nagyon valószínű, hogy Kodály Zoltán is erre a lelki egészségre célzott, amikor azt mondta: „zene nélkül nincsen teljes ember”.
Tudományos kutatások és gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy a zene és más művészetek művelése nélkülözhetetlen a személyiség kiegyensúlyozott fejlődéséhez. A zenével és művészetekkel való foglalkozás fontos eleme az emberi közösségek mentális egészségének megtartásában vagy visszaszerzésében – és ennek következtében – a hatékony és eredményes munkavégzés, azaz végső soron a társadalmi értékteremtés egyik biztosítéka. A zene és más művészetek által fejlesztett képességek pedig kedvezően befolyásolják az egyén szocializációját, érzelmi gazdagodását és általános tanulmányi eredményét. Mindezekből az következik, hogy a művészetoktatás sokkal inkább közügy, mint azt a legtöbb kívülálló gondolná.
