Vadászház
A mai nap folyamán a felsőfarkasdi vadászházhoz kirándult a napközis táboros csapat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, nem esett az eső. Odafelé még gyors iramban gyalogoltunk az út mellett. Több kilométer megtétele után, kicsit elfáradva, kimelegedve ültünk le a vadászház árnyas udvarán. Kis pihenés után mindenki valamilyen játékkal foglalta el magát.

Ebéd előtt sétát tettünk a horgásztó körül. Még nincs horgászidény, így olykor nekünk kellett kitaposni az ösvényt.
A vadászházhoz visszaérve várt már bennünket Imre bácsi bolognai spagettije, amit lelkesen bekebelezett a kis csapat.
Ezután parasztolimpia következett különböző vicces feladatokkal.
Idén sem maradhatott el az arc- és testfestés.
Uzsonnára lekváros kenyeret majszolt a fáradt gyereksereg.
Hazafelé már a csettegő fuvarozott bennünket, először a kisebbek kaptak helyet a platón, majd a mókás jármű visszafordult a bandukoló nagyobbakért.
A hőség ellenére nagyon tartalmas nap volt.