Úri Szent Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2244 Úri, Rákóczi út 35.
📞: +36 30 517 5021
📧: szentimre.uri@cegleditk.hu
OM kód: 202976

Iskolánk felvételi körzete: Úri község közigazgatási területe

logonagy

A hét a Madarak és fák napjáról való megemlékezéssel vette kezdetét. Kisfilmeket néztünk, madarak hangját hallgattuk, megismertük az év madarát, a cigány csukot, benépesítettük” erdőnket” lakókkal.

Bicikli túráztunk kedvenc helyünkre a Halastóhoz. Útközben megcsodáltuk az élénkzöldbe öltözött természetet. Hallgattunk madárcsicsergést és még egy juhnyájjal is volt szerencsénk találkozni.

Kifestettük a kéregnyomatokat . Csoportmunkában hidak is születtek. Folyamatosan elkészültek a pályamunkák is. Rajzok és versek születtek, melynek témája természetesen az erdő volt.

Eltelt a három hét. Nagyon sok érdekes program valósult meg. Gyerekeink gazdagodtak tudásban, élményben, vidámságban. A jövő héten egy kiállítást tekinthetnek meg az iskola tanulói melyeket a projekt során született alkotásokból állítottuk össze.

A gyerekek egyhangú véleménye szerint hasznos és érdekes volt ez a három hét.

 

 Aktuális

2020-2021

 

A hónap szülöttei

A hét verse

0504