Úri Szent Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2244 Úri, Rákóczi út 35.
📞: +36 30 517 5021
📧: szentimre.uri@cegleditk.hu
OM kód: 202976

Iskolánk felvételi körzete: Úri község közigazgatási területe

logonagy

Az idei tanévben témahetünk az örömjáték jegyében zajlott. Több programon a felső és az alsó tagozat közösen vett részt, de a hét nagyobb részében külön-külön feladatai voltak a kisebb és a nagyobb diákoknak.

Hétfőn a megnyitó után emléklappal jutalmaztuk azokat a lelkes, szorgalmas diákokat, akik rajzzal, fényképpel, fotómontázzsal pályáztak az előzetesen meghirdetett feladatra, melynek címe: „Életem legboldogabb pillanatai”volt. Ezt követően megnéztük a Pollyanna című filmet.

Minden osztály, sőt a tanári kar tagjai is sorshúzás útján őrangyallá változtak és egyben őrangyalt kaptak. Az őrangyal feladata volt, hogy egész hét folyamán segítse, apró meglepetésekkel, figyelmességgel kedveskedjen a kisorsolt személynek, de közben ne leplezze le magát.

Kedden a hagyományokhoz híven minden osztály elhelyezett egy-egy szál liliomot Szent Imre herceg szobránál, ahol elénekeltük a Szent Imre himnuszát is. A koszorúzás után Gábor atya beszélt nekünk a templomban az örömről, a boldog pillanatok, a kedvesség, figyelmesség fontosságáról. A nyolcadikosok meglepetésként felmehettek a toronyba is, ahol közelről hallgathatták meg a harangokat. A délután további részében az osztályok külön dolgoztak egy-egy plakáton, illetve negatív történetekben, eseményekben igyekeztek meglátni a jót.

Szerdán a dramatizálásé volt a főszerep. Minden felsős osztályban választottak egy Pollyannát, kinek segítségével negatív történeteket változtattak át pozitívvá, örömjátékot játszottak. Az alsó tagozatosok mesékben, történetekben igyekeztek megtalálni a jót.

Csütörtök folyamán a szürke hétköznapokat színessé változtató, önismereti, pozitív gondolkodásra sarkalló, derűlátó kártyacsomaggal játszottak a gyerekek. Volt, aki újabb negatív történet pozitívvá alakítását dramatizálta, míg mások a közösség- és személyiségfejlesztő „Nem vagy egyedül” szituációs játékot játszotta.

A témahét utolsó napján külsős helyszínekre mentek a diákok örömet szerezni. Az első osztályosok visszalátogattak az óvodába, a másodikosok az önkormányzat dolgozóit lepték meg. A harmadikosok a marcipángyárba, a negyedikesek pedig a Coopba vitték a mosolyt és az örömöt. Az ötödik osztályosok az óvodában, a hatodik osztályosok a pékségben tettek látogatást. A hetedikesek a babát váró Földi Brigitta tanárnőt látogatták meg, míg a nyolcadikosok a játszóteret igyekeztek rendbe tenni. Ezt követően a művészeti iskola tanárai által szervezett örömtánc és örömének tanulásában vettek részt a gyerekek.

Témahetünket a DÖK által szervezett Márton- napi lámpás felvonulás zárta, amin az esős idő ellenére sokan részt vettek, utána -örömünkre- zsíroskenyérrel és forró teával készültek a Szülői Munkaközösség tagjai.

Az idei témahét célja az örömjáték megtanulása és gyakorlása volt, ami valójában a pozitív életszemlélet, az optimista gondolkodás átadását és terjesztését szolgálta. Igyekeztünk kilépni az iskola keretei közül és a környezetünkben élőknek is mosolyt csalni az arcára.

Aktuális

Hírek - 2019/2020

2019-2020

A hónap szülöttei

A hét verse

0510