Úri Szent Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2244 Úri, Rákóczi út 35.
📞: +36 30 517 5021
📧: szentimre.uri@cegleditk.hu
OM kód: 202976

Iskolánk felvételi körzete: Úri község közigazgatási területe

logonagy

Boldogságórát tartottunk május 30-án az első osztályban, amiről a Boldogságprogram csapata videofelvételt is készített.

Apró örömeink volt a téma, amivel a kicsi gyerekek is tudtak azonosulni. A boldogságóra során ráhangolódásképpen beszélgettünk az érzelmeinkről, arról, hogy minek lehet örülni, mi az, ami a gyerekeket boldoggá teszi, nevettető játékot játszottunk, mesét hallgattunk.

Az elhangzott örömeinkről készítettünk egy rajzot is, amik felkerültek az Örömfára, jelképezve ezzel a boldogságunk gyümölcseit. Az óra végén zenére buborékot is fújtunk közösen, ami külön nagy élmény volt a gyerekek számára.

Ezen az órán reményeink szerint a gyerekek kicsit jobban megértették önmagukat, érzéseiket és egymást.

A hónap szülöttei

A hét verse

0504