A gyerekek nagy örömére hétfőtől ismételten jelenléti oktatás van az alsó tagozaton. Mi negyedikesek két érdekes programba is belevágtunk ezen a héten. Egyik A Háry János Művészeti modul, a másik pedig a négy hétig tartó „Lásd a fától az erdőt!” projekt.
A művészeti modul keretében szép dallamokat hallgattunk a daljátékból. Készültek Obsitosok papírból. Az aktív panel segítségével érdekesebbnél érdekesebb feladatokat oldottak meg tanulóink interaktív formában. Páros munkában készítették el az őrbódét, ami a határon áll, a két különböző évszak (tél, nyár) megjelenítésével. Papír megmunkálással egyéni munkában órákat készítettek egy alapgondolat alapján, melyet a saját fantáziájukat segítségül hívva alkottak meg.
Az erdő projekt bevezetéseként meséket, történeteket néztünk a fákról, Verseket hallgattunk. Nyitott szemmel járva tanulóink szebbnél szebb fákat örökítettek meg. ezeket is megcsodálhattuk. A gyerekek megfestették kedvenc fájukat. Nagyon sokszínű alkotások születtek.
A Föld napja alkalmából is középpontba kerültek éltetőink, a fák.
A tanulás mellett ezekkel a programokkal telt a hét, ez tette még örömtelibbé az újra találkozást.