Hát véget ért! 3 hét után ma egy kiállítással zártuk le projektünket.
A zárást az udvaron tartottuk. Először elhangzott Az erdő fohásza című vers. Utána az első helyezett prózai pályamunkát olvasta fel egyik tanulónk. Végül elénekeltük az Erdő, erdő, kezdetű dalt, mely indulónkká vált. Nagyon szerettük. Végül igazgató nő köszönte meg a gyerekek kitartó, lelkes szorgalmas munkáját. Az iskola tanulói tapssal köszönték meg kis műsorunkat. A délelőtt folyamán minden osztály megnézhette a kiállított munkákat.
Örülünk, hogy részesei lettünk ennek a nagyszerű programnak.