Egy szuper nap az egészség jegyében
A tanításból négy hét eltelt. Gyerekeink hozzászoktak és beletanultak a tanévkezdéssel járó nehézségekbe. A megváltozott helyzet új kihívások elé állított minket, de mi hősiesen álltuk a sarat.
Ekkor döntöttünk, úgy, hogy egy kicsit megtörve a szokásos tanulási rendet, EGÉSZSÉG TÉMANAPOT SZERVEZÜNK.
A gyerekek ezt nagy lelkesedéssel fogadták.
Első osztály
Az első osztály megtapasztalhatta, hogy az iskolában a tanuláson túl igyekszünk olyan programokat szervezni, amik nem csak érdekesek, hanem hasznosak is.
A leginkább várt foglalkozás a gyűjtött képek válogatása és felhasználása volt. Bizony néhány élelmiszerről nehéz volt eldönteni, hogy egészséges-e vagy sem. Kiderült, hogy ami finom, az nem biztos, hogy jót is tesz a szervezetünknek. A határozottan egészségesnek számító – a gyerekek által színezett- zöldségek és gyümölcsök képeivel egy-egy gyermek alakját töltöttük meg.
Az udvaron bemutathatták a sporteszközeiket. Bicikliztek, rollereztek, görkoriztak, frizbiztek és fociztak.
Amikor az idő már nem kedvezett, a teremben játszottunk az ételekről és a sporteszközökről szerzett tudásunkat gyarapítva, alkalmazva.
Harmadik osztály
A pár hétre árván maradt 3. osztály Pogányné Belcsik Andrea és Horváth Violetta tanárnőkkel töltötték a napot.
Amikor az időjárás engedte, tettünk egy nagy sétát a faluban, játszottunk az udvaron. A teremben csoportokat alkotva vetélkedtek egymással a gyerekek. Volt rajzos feladat, amikor egészséges ebédet kellett rajzolniuk, ételpiramis, reklámújságokból egészséges és egészségtelen életmódhoz képek gyűjtése. Emellett pontokat szerezhettek a csapatok oktató kisfilmek feldolgozása közben, amelyekből információkat szerezhettek a helyes táplálkozás, testmozgás, tisztálkodás témakörében. Reméljük, mindenki számára hasznosan telt a mai nap.
Negyedik osztály
A nap elején különböző egészséggel kapcsolatos fogalmak jelentését beszéltük át. Ez után következett egy nagy séta, az útvonalunkba a játszótér is belekerült, ahol önfeledten játszhattak a gyerekek.
Nagyon sok érdekes beszámoló érkezett híres sportolókról, kedvenc sportágakról. A tanulók nagyon komolyan vették az előzetes gyűjtőmunkát, melynek eredményeként, egy teljes kiállítás születhetett.
Előadásukat sok- sok videó színesítette.
Ezen a napon mindenki igyekezett egészséges hozzávalókból álló tízórait hozni.
A nap folyamán kézműveskedésre is sor került. Újra hasznosítható anyagokból fantasztikus alkotások kerültek ki a gyerekek kezei közül.
Igazán színes és változatos volt ez a nap. Volt benne elméleti tudás gyarapítás bőven, de nem szűkölködtünk a mozgásban sem. Saját sporteszközöket is hoztak a gyerekek, amivel a nap folyamán játszhattak.
Öröm volt látni a boldog arcokat, az elégedett mosolyokat, a jókedvet.
A felső tagozaton az osztályok különböző programokkal készültek.
Mindenki sok időt töltött a szabadban, nagy sétával, sportolással, játékkal.
Az egészséges étkezést szem előtt tartva sok-sok gyümölccsel, zöldséggel érkeztek a gyerekek az iskolába, amit aztán közösen el is fogyasztottak.
Mi pedagógusok mindig kicsit attól félünk ilyenkor, hogy a szokásos tananyag nem kerül terítékre, de ez a fantasztikus nap ismét bebizonyította, hogy ily módon is lehet tanulni, csak kicsit másképp, de az eredmény nem marad el.
Gyerekeink nagyon várják, hogy több ilyen fantasztikus nap részesei lehessenek.