Február közepén tartottuk iskolánk felsős, majd alsós farsangi bálját. Mindkét tagozat programját a 7. és a 8. osztályos diákok keringője nyitotta meg, amit a jelmezes bemutatkozások követtek.
A felsősök osztályszinten készültek egy-egy vicces produkcióval, melyeknek a témája idén egy választott tantárgy volt. Az igényes és szellemes előadások megalapozták a nap további hangulatát.
Az alsósok egyéni jelmezekkel jelentek meg, amiket a DÖK-ös zsűri 9 kategóriában díjazott. Nagyon sok ötletes, igényes és vicces jelmezzel találkozhattunk. A beöltözésből a tanárok sem maradtak ki, akik egy kalóztánccal lepték meg a közönséget.
Az idősebb tanulók közreműködésével, közös játékokkal és táncokkal mulattuk el az időt a tomboláig. A rengeteg nyeremény mellett az is kiderült, hogy kié lett idén a torta és a szabadnap. Köszönjük a sok tombola felajánlást! A bálok végén fény derült arra is, hogy a szavazatok alapján kik a bál királyai és királynői.
Az éhes és szomjas szájakat a szülők által profi módon üzemeltetett büfé várta az egész rendezvény alatt.
Mindkét bál vidám, jó hangulatban telt el, aminek az alapja az a sok segítség és támogatás volt, amit az iskola dolgozóitól, tanáraitól, a szülőktől és a gyerekektől kaptunk.
Köszönjük szépen mindenkinek!
2020-as év felsős bálkirálya: Nagy Roland 8.o
2020-as év felsős bálkirálynője: Dóczi Csenge 7.o
2020-as év alsós bálkirálya: Czibere Márk 2.o
2020-as év alsós bálkirálynője: Csernák Emese 4.o
2020-as év legjobb csoportos jelmeze: Czibere Márkó 2.o, Majzik Zétény 2.o (Frédi és Béni)
2020-as év legjobb fellépésű jelmeze: Csorba-Újvári Leona 3.o (Bűvész nyuszi)
2020-as év legaranyosabb jelmeze: Nagy Lilla 1.o (Tök)
2020-as év legfélelmetesebb jelmeze: László Izabella 3.o (Fej nélküli ember)
2020-as év legigényesebb jelmeze: Nagy Eszter 4.o (Erdő tündér)
2020-as év legjobb jelmeze: Mezősi László 3.o (Hőlégballon)
2020-as év legkreatívabb jelmeze: Jeles Flórián (Robot)
2020-as év legötletesebb jelmeze: Dorogi Nóra 4.o (Esőfelhő)
2020-as év legviccesebb jelmeze: Fazekas Erzsébet 2.o (Cigány lány)
DÖK