Úri Szent Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2244 Úri, Rákóczi út 35.
📞: +36 30 517 5021
📧: szentimre.uri@cegleditk.hu
OM kód: 202976

Iskolánk felvételi körzete: Úri község közigazgatási területe

logonagy

2014.10.20-án Mendén, művészeti iskolánk telephelyén és 2014.10.22-én Úriban a tagiskolában „Visszatekintő – 85” címmel képzőművészeti versenyt szerveztünk.

2014.10.20-án Mendén, művészeti iskolánk telephelyén és 2014.10.22-én Úriban a tagiskolában „Visszatekintő – 85” címmel képzőművészeti versenyt szerveztünk.

Az Úri Szent Imre Általános Iskola témahetének előzeteseként, a művészeti iskolás növendékek a szolfézs és zenetörténet órák idejében készítették el műveiket, melyek kreativitásukat és jó rajzkészségüket igényelte. A 2014-15 tanévben ünnepli az Úri Szent Imre Általános Iskola 85. évfordulóját, így ez a komoly esemény adta az idei képzőművészeti versenyünk alaptémáját. Hagyományainkhoz híven minden tanévben megrendezzük komplex művészeti versenyünket, melynek témáját az aktuális programok, illetve események szolgáltatják. Az idei rajzverseny alatt a művészeti iskolás gyermekek lerajzolták iskolájukat 85 évvel ezelőtt és papíron elképzelhették azt, hogy milyen lehet majd 85 év múlva. Ilyen módon egy időutazást tehettek.

A verseny alatt különböző zenei korok, különböző stílusú zeneművei hangzottak fel, felölelve a zenei paletta minden szegmensét. Hallgattak a gyermekek kórusműveket, musical részleteket, komoly és könnyűzenei műveket, melyeknek témáját az iskola és a tanulás szolgáltatta. Ez a verseny két célt szolgál, hiszen a résztvevők közösen hallgatnak zenét és ez alatt az idő alatt még intenzívebben kibontakozhat önkifejező készségük. A hallgatott muzsika hatására jobban tudják feladataikat végre hajtani. Mendén és Úriban nagyon jó hangulatban teltek el ezek az órák. A hozzánk járó tanulók mindig szívesen vesznek részt a művészeti iskola rajzversenyein, mert megmutathatják képzelőerejüket, kreativitásukat és fejleszthetik kézügyességüket, forma, szín és ízlés világukat.

Az elkészített művek a Szent Imre Általános Iskola faliújságját fogják díszíteni a témahét alatt és felkerülnek a művészeti iskola honlapjára is.

Visszatekintő - Úri

Visszatekintő - Mende

A „Visszatekintő – 85” képzőművészeti versenyen elért helyezések:

 

Helyezés

Úri

Mende

  1. csoport
  1. helyezés

Varró Lili Anna

 

Fekete Máté

Szántó Virág

  1. helyezés

Morandi Vittorio Romeo

Jankovics Levente

  1. helyezés

Laczkó Eszter Csenge

Dóczi Csenge

Varga Zsófia

  1. csoport
  1. helyezés

Ziegler Ádám

Bodnár Virág Anna

  1. helyezés

Boda Júlia Anna

Maróthi Szilvia Zsanett

Sass Zsófia

  1. helyezés

Szörfi Miksa

Nagy Enikő

Juraszik Marcell

  1. csoport
  1. helyezés

Nagy Adrienn

 

  1. helyezés

Bakos Abigél Mercédesz

Trepák Zsófia

  1. helyezés

Hostyinszki Rebeka

 

 

Hírek

A hónap szülöttei

A hét verse

0504